Ma meg is hozták az új kanapét az Ikeából. Remélem ez már több ideig fogja bírni, mint az előző! Mire hazaértem a suliból, apa már össze is állította, csak a huzatokat nem húzta fel, mert azok úgy is mennek a mosógépezetbe. Mondta apa, hogy a szállítok nem igazán örültek neki, hogy a 8. emeleten lakunk, mert mind a 3 elemet gyalogosan kellett felcipelniük, mert olyan kicsi a liftünk, hogy nem fért bele a csomagolása miatt.
Archive for január, 2007
Dédipapáéknál
Úgy volt, hogy ma eljönnek a szülinapomra a dédipapáék, de inkább mi mentünk el hozzájuk.
Az oka csak az volt, hogy nem igazán tudtak volna leülni, mert múlt vasárnap megfeküdt az Ikeás kanapénk ![]()
Egyébként azóta se jött ki senki az Ikeától, hogy szemügyre vegye, pedig már többször telefonáltunk nekik, sőőőt tegnap még egy levelet is írt anya valami fejesnek, hogy ez így, ebben a formában már dúúúrva.
Szóval a papáék után beugrottunk az Europarkba, mert sajnos el kellett költenem a szülinapomra összegyűlt forintokat. Ezt a műveletet nagyon szeretem, és sikeresen véghez is vittem, bár csodák csodájára nem üres pénztárcával tértem haza
Könyv
Ma kiolvastam a 3. PonyClubos könyvemet. Nagyon szeretek olvasni, főleg a lovas témájú könyveket.
Szuper nap
Ma csak 11.45-ig tartott a suli, holnap meg egyáltalán nem lesz, úgyhogy itthon figyelek apával.
Ma megkaptuk a félévi bizit, nagyon szuper lett, több tantárgyból is kaptam dícséretet
Szuper nap
Ma csak 11.45-ig tartott a suli, holnap meg egyáltalán nem lesz, úgyhogy itthon figyelek apával.
Ma megkaptuk a félévi bizit, nagyon szuper lett, több tantárgyból is kaptam dícséretet
Saját Domain
Ma apa megírta a domain igénylő lapot, anya meg holnap elfaxolja. Nem tudom ez mennyi időt fog igénybe venni, de az új oldalon már legalább magyar lesz a wordpress. Ha sikerül beüzemelni az wp-t, akkor jelezni fogom az új elérést.
Tök jó, saját domain nevem lesz
Költözés
A lilike.wordpress.com-ról költözött ide az oldal.
Hála a 2.1-es wp-nek (meg persze apának), az ottani bejegyzéseket sikerült áthozni ide az extrára, bár a wordpresses bejegyzések linkjei oda fognak mutatni, mert azt elég nagy macera lenne átjavítgatni.
Védett: Védett: Egyedül
Ma megtörtént a nagy nap: egyedül mentem haza a suliból. Vittem magammal kulcsot is. Apa már nagyon várt otthon, csak azt felejtette el, hogy ne középen zárja be az ajtót, így én nem kinyitottam, hanem bezártam a fenti zárat. Na mind1, nekem se jutott ez az eszembe, úgyhogy jól megijedtem, de aztán apa kinyitotta az ajtót.
Jó volt egyedül hazamenni
Meebo
Ma beépítettük apával az oldalba a Meebo kliensét. Jobb oldalon látható a CHAT ablak, melyhez regisztáció, és külső alkalmazás sem kell (így munkahelyeken, vagy ahol ez tiltva van is használható
), csak a nevet kell kitölteni (nem muszáj), és már lehet is engem üzikkel ostromolni.
Az ablakban látható az is, hogy online, vagy offline vagyok-e, de elvileg, ha offline vagyok, akkor is megkapom az üzenetet.
Az ablakban folyó beszélgetést 3. fél nem látja.
A Meebo-ra itt lehet regisztrálni:
http://www.meebome.com/
Betegség 3
Ma reggelre már nem volt lázam, de anyukám még ma is rosszul érzi magát.
Délelőtt lementünk apával vásárolni.
Már úgy volt, hogy tudok menni a mamához, de délután ismét 38 fok volt a hőmérsékletem, így ez a hétvége kimarad.
A Petra mesélte, hogy tegnap már csak 13-an voltak az osztályban, tehát az 50% beteg.
Most hívtam skype-n a Petrát, ma már csak 10-en voltak az osztályban. Ja, és tegnap elfelejtettem leírni, hogy a tanárnénik is hiányoznak.










